Bevezetés
Mindjárt a legelején jeleznünk kell azt, hogy az Észak- és Közép-Amerikai őslakos kultúrákban a szó legeredetibb értelmében vett „sámánok” nincsenek. Maga a szó legnagyobb valószínűséggel török-tunguz[1] (szibériai, evenki) eredetű (vagy bizonyos vélemények szerint a védikus szanszkrit śram gyökből[2] való, melynek jelentése „felhevülés”, „gyakorlás” – vö. śramanák), ezért elsősorban az eurázsiai régió szent embereire illik. Ugyanakkor a samanizmus, mint általános vallási-kulturális jelenség, lényegében a Föld minden kontinensén jelen van a kvázi-primitív népeknél; legfőbb jellemvonása a szellemhit (animizmus), illetve az ehhez társuló sajátságos másvilág-hit. Szintén kimondható, hogy a szent ember kivétel nélkül gyógyító, a közösséget segítő erők birtokosa, amely erőket valamiféle beavatás és/vagy az azt megelőző kiválasztottság megélésén keresztül kapja meg. A sziú népeknél (és a legtöbb amerikai őslakos népnél) eme szent ember neve „gyógyító v. orvosságos ember” (medicine man, sziú pȟežúta wičháša [pézsúdá wícsásá][3]), esetleg szó szerint is „szent (természetfölötti, titokzatos) ember” (sziú Wičháša Wakȟáŋ)[4], aki teljes mértékben megfelel a keleti sámánok kritériumainak, ezért írásunkban – a fenti megjegyzés figyelembevétele mellett – mi is a sámán szót fogjuk használni általános értelemben.
A „sziú” (fr.-ang. sioux) szó összefoglaló neve az Észak-Amerika közép-északi területein (mai É- és D-Dakota, Minnesota és Iowa államok) élő törzseknek, melyek három fő csoportja a (keleti) dakota (Dakȟóta) v. santee, a nyugati dakota v. yankton (tévesen nakota), illetve a teton v. lakota (Lakȟóta) indiánok. E három csoport három, egymáshoz nagyon közel eső nyelvet is beszél. A csoportokon belül további törzsek különíthetőek el, ez alapján fogunk pl. beszélni oglala (Oglála) sziúkról (a lakoták közé tartoznak). Ma hozzávetőlegesen 150 ezer sziú él még az USA és Kanada területén, egy részük rezervátumokban, ahol az ősi kultúra is megőrzésre került bizonyos csoportok révén. Sziú volt a történelem néhány legismertebb indiánja is, így pl. Ülő Bika (Sitting Bull) főnök. Mi írásunkban többször fogunk támaszkodni kvázi-kortárs sziú sámánok saját elbeszéléseire, kiemelendő a szintén lakota (nyugati sziú) Sánta Őz (Lame Deer, Tȟáȟča Hušté [Táhcsá Húsdé], 1903?-1976) és Fekete Jávorszarvas (Black Elk, Heȟáka Sápa [Héháká Szápá], 1863-1950).
A látomáskeresés
A sámánná válás általános forgatókönyve az, hogy nem a sámán választja ezt az életutat, hanem a szellemek választják ki őt, s a legtöbb esetben végzetes következményei vannak, amennyiben a sámánjelölt menekülni próbál sorsa elől (ld. a sámánbetegségek stb.) Mint azonban az a sziú sámánok beszámolóiból kiderül, a sziúknál és szomszédaiknál a kiválasztottság folyamata, a sámánná válás némiképp eltérő forgatókönyvet követhet: a felnőtté avatás rítusához kapcsolódó, vagy egy bizonyos szempontból szabad akaratból (bár a szellemek általi inspiráció miatt) vállalt ún. „látomáskeresés” aktusához kötődik; az első esetben a jelölt csak ekkor értesül róla – de egyszersmind beavatása is megtörténik –, hogy szent ember lesz belőle.[5] A második eset csak annyiban különbözne a világ más tájain megfigyelhető „kényszerű” sámán-látomásoktól, hogy a jelölt maga kerekedik útra a hívás hatására, előtte útmutatást és segítséget kaphat a törzs más tagjaitól, s ennek eredménye-képpen a sámánná válás pszichológiai profilja inkább egy „harcosi feladat” képét tükrözi, amit a jelölt sikeresen szeretne teljesíteni, és nem egy olyan eseményét, ami akár az életébe is kerülhet, s amiben teljesen magára marad.
Sánta Őz mondja látomáskereséséről: „Egyvalami mégis nyugtalanított. Sámán akartam lenni […]”. Beszámol arról, hogy a gyógyítás technikái, szertartásai megtanulhatók másoktól, ám „A látomás és az erő nélkül az egész tanulás mit sem ér”. Majd: „Mi lesz, ha kudarcot vallok, ha nem lesz látomásom? Vagy ha a mennydörgéslényekről vagy arról álmodom, hogy villám csap a hegybe? Akkor rögtön héjóká[6] lesz belőlem, […] szent bohóc.”[7] Bár Sánta Őz látomáskeresése az első fent említett esetbe tartozik – számára a látomáskeresés egyben a férfivá válás rítusának része –, láthatjuk a sámáni életút iránti pozitív viszonyulását. Leonard Varjú Kutya (Crow Dog) szintén arról mesél, hogy férfivá avatása és első sámáni látomása szorosan összefonódott; őt törzse szent emberei választották ki „utódjuknak”, emiatt még fehér iskolába se engedték járni; s nagy izgalommal, de céltudatosan vett részt az avatási eseményekben.[8] Brooke Gyógyító Sas (Medicine Eagle) női sámán szintén céltudatosan, felkészítve, bizonyos mértékű segítséggel esett át a látomáskeresésen.[9] Annyit mondhatunk tehát, hogy a sziú népeknél a sámáni beavatás egyrészt egybeesik az első látomással (eltérően más földrészek „sámánjaitól”), ugyanakkor pedig a látomás keresése, mint olyan, bizonyos szempontból egyedi dolog, amit várnak, amit feladatként, pozitívan fogadnak, szemben más népek olykor drasztikus sámáni elragadtatásaival, ami elől a jelölt sokszor menekülne nem csak a félelem, hanem a feltáruló életút elutasítása miatt. Szélesebb körben ismert, hogy az Észak-Amerikai indiánok „sámánjai” – szent emberei, bölcsei – nem élnek olyan szinte teljes elszigeteltségben, mint pl. a szibériai népek némelyike esetében az megfigyelhető. Nem használnak továbbá kimondottan tudatmódosító szert: más rítusok és eszközök biztosítják a szakrális átlényegülés és utazás lehetőségét.
A samanisztikus világkép legfontosabb szereplői a különböző szellemek, akik a látomáskeresés során is kitüntetett jelentőséggel bírnak. Azon túlmenően, hogy ők küldik az elhívást és a látomásokat, különböző típusaiknak komoly szimbolikus jelentősége is van. A sziú népek világképének központjában a „Nagy Szellem” vagy „Nagy Rejtély” (Wakȟáŋ Tága) áll, egy kevéssé személyes, tulajdonképpen a világmindenséget magát megszemélyesítő létező, aki minden más szellemnek is parancsol (de mégsem egyféle „panteisztikus” isten) , és akiről Maza Blaska oglala sziú főnök a téma kapcsán ezt mondja: „A Szent Ember fiatal korában megtudja, hogy szent lesz – a Nagy Rejtély tudatja vele”.[10] Rendkívül nagy fontossága van ezenkívül az ősök szellemék is, férfi ágon (azaz férfiak számára) általában a férfi ősök (pl. Nagyapa-szellem, tunkȟášíla [túkásílá]), női ágon pedig a női ősök dominálnak. A látomáskeresés során és a sámánok számára különösen nagy jelentősége van még a különféle madárszellemeknek; itt utalnunk kell arra, hogy szerte a világon a madár–sámán párhuzam mennyire elterjedt szimbólum. A lakota indiánok körében az a hiedelem járja, hogy aki madarakat lát látomása során, abból gyógyító ember (a Wičháša Wakȟáŋ) lesz, aki viszont a mennydörgéslényeket (viharmadár, Wakíŋyaŋ[11]), abból „szent bohóc”, Heyókȟa (ld. „A sámán” c. fejezetet írásunkban).
Még egyszer ki kell emelnünk a sziú látomáskeresés azon aspektusát, hogy nem kizárólagosan a sámáni kijelöltetéshez és beavatáshoz kapcsolódik. Fekete Jávorszarvas szerint „Minden ember kérhet látomást, vagy könyöröghet érte”, de „[…] csak a gyakorlott keresők kaptak olyan erősségűt, […] amely az egész népnek erőt és bölcsességet adott. A látomáskereső számára igen fontos egy idősebb vícsásá vákán […] tanácsát kikérni, hogy […] mindent úgy csináljon, ahogyan azt kell.”[12] A látomásért törzsenként változóan vagy könyörögni kell, vagy spontán jön, de mindenképpen csak azoknak, akik méltóak rá a hagyományok helyes betartása alapján. A látomáskeresésnek részét alkotja az azt megelőző megtisztulási és felkészülési periódus, amelyben mindig egy szent ember segít a keresőnek. Mint már utaltunk rá, bizonyos sziú törzsekben a felnőtté avatás szertartása sajátságosan egy „kötelező” látomáskereséshez kapcsolódik, és az e során kapott álom vagy látomás határozza meg a felnőttkorba lépő személy későbbi társadalmi státuszát, tehát – más sámáni kultúráktól eltérően – elvileg „bárki” kaphat nagy erejű, a szent utat kijelölő látomást. A megelőző megtisztulási stb. szertartásokon is mindenkinek túl kell esnie, nem csak bizonyos előre meghatározott „jelölteknek” – ha mégis van ilyen, az pedig dinasztikus alapon, vagy egy idősebb szent ember látomásain alapul.
Megtisztulás és beavatás
Mint már említettük, a sziú indián látomáskeresés tulajdonképpen elválaszthatatlan úgy a felnőtté válási rítustól, mint a sámán-beavatás folyamatától. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a látomáskeresés, illetve az azt megelőző vagy követő más rítusok miként állnak össze pragmatikusan és szimbolikusan az „initiatio” jegyében.
Amint az a legtöbb népnél megfigyelhető, a tényleges beavatást egy megtisztulási és/vagy felkészülési rítus előzi meg. Ez a sziú hagyományban több komponensből áll össze; nagyon fontos eleme az izzasztókunyhóban (oinikaga tipi, [óínigághá típi]) való „megtisztulási ceremónia” [inípi]. Varjú Kutya szerint ez a legősibb, ám egyben a legegyszerűbb szertartás, amely az életet adó alapvető elemeket (tűz, kő [Föld], víz, növények [zsálya]) hívja meg.[13] Maga a kunyhó megépítése is a szertartás része, kimondottan szent fából (itt: nyárfából) kell építeni; a melegítéshez-füstöléshez használt kövek neve „madárkő”; egy később fontos rituális kellék – a kifehérített bölénykoponya – homlokára a villám jele kerül. A kunyhó tájolása nyugati, a lenyugvó Nap felé néz. Belépni – a szigorú hagyomány szerint – csak mezítelenül lehet, egy rituális úton, a Földanyát jelképező Élet Szent Útján.[14] Ki kell még emelni a szent pipa (chanunpa, [csánúbá]) jelentőségét, amely a generációk közti tudás átadásának részben a tűzhöz kapcsolódó jelképe. A szertartás tehát egyszerre egy megtisztulási és továbbörökítési ceremónia, amely előkészíti a jelölt szellemét a látomás későbbi befogadására mind spirituálisan, mind gyakorlatban (a pipafüst, különböző gyógy-növények illata, extrém hőmérséklet stb. feltehetően közrejátszanak a psziché megnyílásához a különleges tapasztalatok irányába – a folyamatot pedig a hagyomány által közvetített átszövő szimbólumrendszer koordinálja.)
Egy érdekesség, hogy az egész szertartás (beleértve a rákövetkező látomáskeresés azon elemét is, hogy a jelölt egy mély, sötét gödörbe kucorodik) több aspektusában hasonlóságot mutat a nem kimondottan samanisztikus védikus-ārya népeknek a tűz (agni) tisztelete köré szerveződő kétszer-születési rítusaival (pl. agnicayana, pravargya) – egy Varjú Kutyát segítő idősebb szent ember e szavakat is intézte hozzá az inípi során: „Ez a gőz a világmindenség szent lehelete. Hógsílá, fiú, újra anyád méhében vagy. Újjá fogsz születni.”[15] További párhuzam még a szent szó, a sziúk esetében a szent ének fontossága.[16] A tűz füstje esetében is azonos a szimbolika: Agni, illetve a pipa közvetít a két világ között.[17] Mivel a jelenlegi kutatások szerint az Észak-Amerikai „őslakos” népek az indogermán népekkel nem állnak rokonságban (ázsiai eredetük a keleti – mongol, japán – vonalon valószínűsíthető[18]), ha mégis magyarázni akarnánk a jelenséget, egészen az emberi faj legősibb kulturális-vallási sémáiig kellene visszamennünk; ez persze magyarázatot nyújtana a samanisztikus elemek egész Földön megfigyelhető jelenlétére. Jelen írásunkban ezt csak érdekességként jeleztük.
A megtisztulási rítus nem csupán a nagy, sorsdöntő látomáskeresések előtt jellemző. A szent pipa elszívása, böjtölés, imádkozás-könyörgés a szellemekhez és a Nagy Rejtélyhez (a látomásért) általános eljárás. Említettük, hogy kimondottan hallucinogén szerek használata a sziú hagyományban nem jellemző; ugyanakkor Sánta Őz beszámolójából tudjuk, hogy kimondottan tiltva sincs, ő maga megpróbálkozott vele idegen közegben.[19]
Az előkészítési fázis fontos része, hogy a jelölt különböző tárgyakat is kap család-tagjaitól vagy egy szent embertől. Sánta Őz és Varjú Kutya elbeszéléséből tudunk arról a kis tökhéj-csörgőről vagy csomagról, amelybe egy női hozzátartozó karjáról származó húsz vagy negyven bőrdarabot tesznek; ennek félelmet elűző ereje van.[20] A pipa fontosságát már említettük: a jelölt a látomáskeresésre egy ilyet is magával visz. Kaphat ezen kívül még más hasznos dolgokat is – mivel a látomáskeresés meztelenül, egy üregben történik, Sánta Őz például egy direkt erre a célra készített takarót is kapott nagyanyjától. Összefoglalva, főleg az első látomáskeresésnek – egyben a felnőtté avatási rítusnak – olyan fontos spirituális és társadalmi jelentősége van, hogy szinte az egész törzs részt vesz benne közvetve. A szibériai népeknél a közösségi beavatási rítus a látomások általi kijelöltetést és elhívást csak követi, véglegesíti: a sziúknál ez a két dolog inkább egybeesik (és/mivel bárki kereshet látomást).
Maga a látomáskeresés egy „látomásveremben” történik, ami egy L alakú lyuk, tehát legbelső része valóban a föld alatt van. Környezetét szintén megjelölhetik szimbolikusan, imazászlókkal, kör alakban a földre helyezett dohánykötegekkel, illetve a korábban említett bölénykoponyával. Az üreg rendkívül szűk. A jelöltet levetkőztetik, takaróba csavarják és megkötözik, úgy hagyják a veremben. A látomáskeresés ezen típusa egyben böjt is, az itt töltött idő alatt a jelölt nem ehet, nem ihat, és természetesen senkivel nem érintkezhet. A verem egy hegytetőn vagy erdőben, mindenképp a közösség élőhelyétől távolabb van. Kortól és attól függően, hogy „sámánjelölt”-e (ill. milyen erős látomást szeretne) az illető, 1-4 napot és éjszakát kell az üregben eltöltenie. A megelőző szertartások során átélt intenzív élmény, az elszigeteltség, magány, az extrém körülmények, és az egészet átszövő kulturális keret olyan pszichikai súllyal nehezedik a jelöltre, hogy – már csak a kialvatlanság miatt is – valamiféle látomás megjelenése szinte szükségszerű. Ez természetesen csak a tudományos magyarázat, és nem cáfolható, hogy a helyesen elvégzett szertartások valóban meghívják a szellemeket.
A látomás során megjelenő szellemek három fő dolgot adnak, ill. adhatnak a jelöltnek: először is felnőtt – és egyben beavatási – nevét, bizonyos szimbolikus, mágikus tárgyakat (nem fizikai valójukban, de a beavatott később elkészíti magának és viseli ezeket[21]), illetve esetlegesen erőt: ezek a „nemes” látomások, melyek nagy életfeladatra választják ki a jelöltet. Az, akiből szent ember lesz, ezután tanul az idősebb sámánoktól, és sokszor keres újból látomást, de a fenti szertartáson túl külön beavató rítus már nincs.
A sámán
A sziú sámán – a világ más tájaihoz hasonlóan – sokkal több, mint „gyógyító ember”: szent ember, aki kapcsolatban áll a szellemekkel, közvetíti akaratukat, látomásokban részesül a múltról és a jövőről, és aki a hagyományokat a legjobban és legpontosabban ismeri, képviseli népe körében. Ám bizonyos sámáni kultúráktól eltérően a sziú szent ember nem él feltétlenül elszigeteltségben, még ha sokszor keresi is a magányt; sőt, spirituális felsőbbrendűségénél fogva olykor ténylegesen népe vezetője (lásd pl. Ülő Bika [Sitting Bull] főnököt, aki Sánta Őz szerint Wičháša Wakȟáŋ volt[22]). Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hagyományos életet él: valóban gyakran vonul el a természetbe. „A wícsásá wákhá szereti a csendet, úgy burkolózik bele, mint egy takaróba. […] Az ilyesfajta ember az olyan helyeket szereti, ahol a rovarok zümmögésén kívül semmi nesz. […] Beszél a növényekhez, és azok válaszolnak neki. […] Az állatok hangjaira figyel. Olyanná válik, mint ők. Az élőlények mindegyikéből szünet nélkül áramlik valami beléje, és őbelőle is árad valami.”[23] Szerinte „[…] sámánnak lenni mindenekelőtt bizonyos tudati állapotot jelent. A sámán attól sámán, ahogyan látja és ahogyan megérti a világot, és ahogyan ráérez, mi is ez az egész.”[24]
Sánta Őz arra is felhívja a figyelmet, hogy a „sámánoknak”, gyógyító embereknek több típusa van. A „javasember” (a pȟežúta wičháša) a füvek ismerője, ámde sokszor rendelkezik gyógyító wakȟáŋ (szent) erőkkel is. A júwípi, „összekötözött ember”, a nyers-bőrben és kövekben rejlő erő révén mindent megtalál és gyógyít. A wáájádá a „révülő”, aki a jövőbe lát. A wábíjá a „boszorkánymester”, varázsló, aki rontásokkal foglalkozik; a wáánázi ellenben megleli és előcsaltja a testből ezeket a gonosz dolgokat. A héjóká (heyókȟa) a „szent bohóc”, akinek „mennydörgésereje” van; extrém módon viselkedik, megszeghet bizonyos tabukat, furfangos kérdéseivel tükröt tart az emberek elé, úgy tanít – emellett neki is van gyógyító képessége. Ám mindennek ellenére Sánta Őz ezt mondja: „De minél többet gondolkodom a dolgon, annál erősebb a meggyőződésem, hogy az egyetlen valódi sámán a wícsásá wákhá – a szent ember.” Ő minden képességgel egyszerre rendelkezik. „Az ő osztályrésze a wákhájá wówájágé – a nagy látomás.”[25] Maza Blaska főnök így jellemzi a szent embert: „A Szent Ember elvonul egy magányos tipibe, böjtöl és imádkozik, vagy a hegyekben keresi a magányt. Az emberekhez visszatérve tanítja őket, és elmondja nekik mindazt, aminek közlésével a Nagy Rejtély megbízta. Tanácsot ad, gyógyít, és szent varázslattal védi az embereket minden rossztól. Nagy az ereje és nagy a becsülete, kitüntetett helyen ül a tipiben.”[26]
A sziú indiánok között, annak ellenére, hogy a politikai és szellemi vezető mindig férfi, léteznek női gyógyítók is, akik szintén látomáskeresés révén kapják meg erejüket, és a férfi sámánokhoz hasonló funkciókat látnak el.
Manapság a legtöbb, még a hagyományok szerint élő sziú Szent Ember azt tartja legfőbb feladatának, hogy megőrizze az ősi tudást és segítsen népe tagjainak visszatalálni az ősök útjára, amely a természettel való harmónia útja. Pete Elkap (Pete Catches) mondja: „Ahogyan testvérem, Sánta Őz mondotta, a természet egésze bennünk lakozik, s mi testestül-lelkestül a természet része vagyunk. Így van ez, és így is kell lennie.”[27]
Irodalomjegyzék
HALIFAX, Joan 2006 [1978]. Sámánhangok. (Földes György ford.) Budapest: Filosz-Humán Bt.
VERSLUIS, Arthur 2001 [1993]. Indián hagyományok. (Tóth Benedek ford.) Budapest: Édesvíz Kiadó
SÁNTA ŐZ: John Fire / Lame Deer – Erdoes, Richard 1988 [1972]. Sánta Őz, a sziú indián sámán. (Simóné Avarosy Éva ford.) Budapest: Európa Könyvkiadó
ELIADE, Mircea 2001 [1964]. A samanizmus: az eksztázis ősi technikái. (Saly Noémi ford.) Budapest: Osiris
SPENCE, Lewis 1994. North American Indians. London: Senate – Studio Editions Ltd.
Internetes források:
http://en.wikipedia.org/wiki/Shaman
http://en.wikipedia.org/wiki/Sioux
http://en.wikipedia.org/wiki/Sioux_language
http://en.wikipedia.org/wiki/Heyoka
http://en.wikipedia.org/wiki/Lame_Deer
http://en.wikipedia.org/wiki/Black_Elk
http://en.wikipedia.org/wiki/Indigenous_peoples_of_the_Americas
http://www.publicbookshelf.com/public_html/The_Great_Republic_By_the_Master_Historians_Vol_I/nativeame_c.html
[1] ld. http://en.wikipedia.org/wiki/Shaman [Megtekintve: 2010.06.07]
[2] HALIFAX: 15.
[3] http://en.wikipedia.org/wiki/Sioux_language. [Megtekintve: 2010.06.07] A nevek átiratait és kiejtéseit több, már feltüntetett internetes forrás, illetve Lame Deer – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán c. könyve szójegyzékének alapján közöljük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése